2015. május 11., hétfő

A Halál Élete: 1. Fejezet

Hellobello!

Meghoztam a következő részt, remélem elégé felcsigázott benneteket a prológus. Bizakodom, hogy tetszeni is fog. Véleményeket szívesen várok! Akár hideg, akár meleg.

Jó olvasást! :)

By: Annabeth98


Újra találkozás örömei...

- Megjött már? - hallatszott egy hang egy gólemből. Mindenki nagyon várta az Új diákot. Eléggé meglepte őket, hogy Komui mindenki előtt mondta el. Senki se értette, hogy mi is ez a felhajtás körülötte.
- Ez csak egy lány! - monda grimasszal Kanda, noha még ő is emlékezett a lányra. Nem ismerte, de mindig is különös volt a számára.
- Ne csináld már! - mondta Lavi. - Ő nem csak egy lány, Ő Lana Bloodestwar!
- Mi ez a nagy felhajtás? - lépett be kíváncsian Crowley. Mivel ő nem rég lett a tagja a Rendnek, így fogalma se volt, hogy mit is történik.
- Új tag jön! - vágta rá Lenalee és kíváncsian nézelődött kifele. - Ott is van! - mutatott a távolba, ahol egy sötét alak bukkant fel a félhomályban. Fekete köpenyt viselt, így a magasságán kívül semmit se lehetett tudni róla. Lassan, komótosan lépkedett a bejárat fölé. A torony szinte vészesen magasodott fölé, ahogy az árnyékába ért.
Gólemek rajzották körbe, de egy hang se hallatszott, feszült csönd telepedett le. Még a madarak se dalolásztak a fákon, a nap se volt olyan kegyes, hogy a homály elűzze egy-egy sugarával.
- Állj! - mondta a kapuőr. - Meg kell vizsgáljalak!
Az alak a nyakához nyúlt és leoldozta magáról a köpenyt. Aranybarna hosszú haj bukkant fel, melyben régi gésa hajtű fogta szorosra a kontyát. Kék, csillogó szemeiben fehéres szikrák jelentek meg. Ruhája egyszerű volt, egy fehér ing, bő nadrágba betűrve és hozzá csizma.


 Kezein, már ahol a bőre látszott, körkörös kereszt tetoválások rajzolódtak ki. Szemet szúrt az embernek az egész megjelenése. Száját vékony csíkká préselte, tekintete hideg volt, mint az acél.
Az őr elkezdte vizsgálni, minden egyes porcikát elemzett. - Mehetsz! - nyílt is ki az ajtó. A lány megrezzent, majd határozott lépésekkel be is lépdelt.


***
Nagy terembe érkeztem, ahol már Komui egyenesen állva várt.
- Hello Lana! - vigyorgott szélesen, de látszott rajta, hogy erőlteti az egészet.
- Komui! - csendült a hangom, mely meglepett módon eléggé gyerekesnek hangzott. Meghajoltam tiszteletteljesen, amire többen is összesúgtak.
- Milyen régen is történt! - jött valaki hátulról előre, méghozzá Cross tábornok. - Igaz? - nézett rám vigyorogva. Unottan sóhajtottam egyet. Régen volt, bizony...
- Semmit se változtál Iszákos 6 év alatt... - gúnyolódottam. Jól tudtam, hogy a tábornoki rangomat le akarják fokozni, de mivel még nem történt meg, így azt tehettem, amit akartam.
- Örülök, hogy látlak! - veregette meg a hátamat, ami furán hatott. - Túl unalmas volt nélküled az itteni élet! - kacsintott egyet, majd elbúcsúzva, el is tűnt. Mióta nem láttam, nem sokat változott, hogy őt nem fogja az idegesség a halálba vinni az is biztos.
- Lana, ha lehetne... - kezdett bele Komui.
- Nem most! - szóltam közbe. - Majd elmegyek Hevlaskához, majd igen, részt veszek az ülésen, majd igen, átveszem a dolgaimat. De most ha lehet, csak aludni akarok. - kérleltem, fáradt voltam és csak zsongnának körbe az emberek. Míg pihenek, addig is lenyugszok.
- Eddig aludtál... - jegyezte meg gúnyosan egy hátsó hang. Azonnal megpördültem, az arcátlanságra. Egy magas férfival találtam szembe magamat. Merev, szögletes arca volt, sötét szemei hidegen fénylettek, vékony ajkait csukva tartotta, melyek széle lenézően görbült lefelé. Sötét haját copfba fogta össze és két tincset oldalt meghagyott, hogy keretezze az arcát. Szikár alkatán meglátszottak az izmok. Fekete egyenruhát viselte, kezében egy katanát szorított. Valahonnét ismerős volt, de olyan régen voltam itt, hogy már nem tudnám az arcokat a nevekhez párosítani. De a tekintete nagyon ismerős volt.
Hunyorítottam, hátha eszembe is jut... Sikertelenül.
- Kanda vagyok! - jegyezte meg szárazon és azonnal eszembe is jutott. Hiszen ő volt az a kisgyerek, aki a csatornából mászott ki, Tiedoll tanítványa... Hallottam híreket a múltjáról. De mennyit változott, noha a csípős nyelve megmaradt.
- Oh! - kuncogtam fel. - Emlékszem! - el is fordultam tőle. Nem fogok rögtön balhét kicsapni, inkább elvonulok.
- A kulcsaim? - néztem az igazgatóra.
- Persze! - kezdett kotorászni. - A felső emeleten...
- Ismerem a helyet! - vágtam türelmetlenül a szavába. - Elnézést! - visszakoztam rögtön. - De attól, hogy 6 éve nem jártam itt, az nem is jelenti, hogy mindent el is felejtettem. - vettem át a kulcsokat és mindenkit faképnél hagyva, vonultam fel az emeletre.
- Lana Bloodestwar! - hangzott egy mély férfi hang a nyomomban.
- Üdvözlöm Levierre felügyelő! - intettem neki a kezemmel. - Majd találkozunk!
Sebesen felvánszorogtam és beléptem a szobámba, amely az ágyon, üres szekrényen és ablakon kívül teljesen kietlen volt. Minden cuccomat elvitték és elpakolták. A rajzaimat is leszedték a falról. Sóhajtva dobtam le a magamat az ágyra. Bármennyire is sokat aludtam az elmúlt években, most a fáradtság irdatlan nagy erővel szakadt rám. Vágytam szívem mélyén vissza a Rendbe, de most már, hogy megérkeztem, csak púpnak éreztem az egészet. Fene akart itt lenni, és ezzel még nincsen vége semminek... Nem is tévedtem sokat.

1 megjegyzés:

  1. Végre volt időm olvasni! És fúúúúúúúúúúúúúúúúúh, valahogy imádom olvasni a részeidet, noha lehetne hosszabb és talán egy icuripicurit részletesebb, de nagyon jóóóó!
    És a képessége... Kövibe írd már leeee! Nagyon kíváncsi vagyok rá!!!
    Folytatást, de hamar! *-*

    VálaszTörlés