2015. április 4., szombat

Kicsit Másképp: 5. fejezet

Hello!

Meghoztam a következőt, hála a szünetnek, remélem tetszik és véleményeket szívesen várok. Sőt hideg, meleg egyaránt jöhet, mindkettő segítség. Nem fogok megenni senkit se! :)

Menüpontokat a figyelmetekbe ajánlom.
zene:
Mark Petrie - "Lethal Eloquence"
Jó olvasást! :)

*3 nappal később*
*Puff* Ütköztem neki a falnak, hatalmas nyögéssel estem össze, minden levegő kiszorult a tüdőmből. Remegve álltam fel, hogy szembenézzek az ellenfelemmel, aki nem más volt mint egy Noé. Ha jól értettem a nevét, akkor valami Tikky... De már most borzongtam az erejétől. Lenaleeval és Lavival voltam küldetésen, mivel Allennel nem engedtek el. Bár most nem aggódok miatta, hiszen Kanda, meg Howard, a házőrző kutya ott van vele. Kandával nem normalizálódott a kapcsolatom, de tudom, hogy szemmel fogja tartani Allent. Howard meg... Howard. Levierre bízta meg, úgyhogy za is figyelni fog. Mióta meghalt a Mester azóta teljes a káosz. Másnap elmondták az egész Rendnek mi is Allen. Komuinak nehezére esett beszélni, így Allen mondta el, hogy ha bárki is látja, hogy átveszi felette a hatalmat valami, akkor öljék meg, noha ő úgy gondolja, hogy képes lesz magát megölni... Ezt nem hiszem. Még aznap este küldetésre mentem, Komuit nem érdekelte, hogy nem akarok. Ekkor kaptam meg az egyenruhámat is, mely egy dzsekiből állt, aminek az ujjai meghosszabbodtak, de ketté voltak vágva. Kezeimre feles kesztyű került. A dzseki nyaka magas volt, de kicipzároztam. Lábaimra egy fura anyagú harisnyát kaptam és egy rövidnadrágot. Tetszett ez a kombináció, a talpaimra pedig hosszú szárú csizmát húztam. Hajamat egy laza kontyba kötöttem és már készen is voltam.



Elhagytuk a Rendet, egy közeli városba kellett mennünk, mert furcsa dolgok történtek egy templom körül és hirtelen a halottak száma megsokszorozódott. Mikor beléptünk, azt hittem a pokolba jöttünk. Minden ház romokba feküdt, holtestek voltak az utcákon. Mindent belepett a halál, rögvest találkoztunk két akumával, akik kettes szintűek. Egész hamar lerendeztük őket, mentünk is tovább már. Váratlanul emberi hangokat hallottunk meg, őket mentettük ki egy bedőlt épület alól, mikor tegnap este egy váratlan figura érkezett meg.
- Oh, hát sziasztok! - köszöntött minket a kalapos férfi. Hosszú fekete kabátot viselt és mikor közelebb ért, a gyér fény megvilágította szürke bőrét. Tudtam, hogy egy Noé, de nem is sejtettem, hogy ilyen ereje van. Olyan ártatlannak tűnt.
- Tikky! - sziszegte Lavi. Ő csak kalapot emelt... Túl Úri ember volt, nem akartam elhinni, hogy képes lenne bántani minket. Jóravaló embernek nézett ki, még a szemei is ezt sugallták, melyekkel erősen vizsgált.
- Kihez van szerencsém? - lépett felém. - Veled még nem találkoztam. - jegyezte meg. Újra megnézett magának. 
- Ne válaszolj! - suttogta Lavi és már támadásba is lendült. Meg akartam állítani, de jobb, hogy nem tettem. A férfi arca torz mosolyba fulladt. Kezeiről levette a kesztyűket és pillangók szálltak ki. Lenalee is támadásba lendült, intett nekem, hogy addig az embereket menekítsem. EL is futottam, úgy gondoltam legyőzik...
- Jöjjön! - sietettem egy hölgyet, megfogtam a karját és már húztam is ki, amint biztonságba éreztem, már nyúltam a következőért. Kisgyerekektől kezdve az idős emberekig, mindenféle férfival és nővel összeakadtam. Behatoltam az épületbe és kerestem még túlélőket.
- Menjenek! - kiabáltam kifelé, mikor egy robbanás rázta meg a földet. Orra buktam és füst keletkezett, az épület kezdett meginogni. 
- Gyorsan! - kiabáltam be és befutottam, hogy a maradékot vigyem ki, már csak egy tizenéves lány volt benn egy babával. Magamhoz húztam őket és védelmet biztosítva, tántorogtunk ki. De az épület egy része eldőlt, pont az irányunkba. Elkezdtem szaporábban szedni a lábaimat, de már késő volt. Ellöktem őket magamtól.
- Földre! - utasítottam, majd aktiváltam a kezeimet. Forró láng csapott is és a kőtörmeléket porrá égette... A langyos hamu elszállt a levegőben a széllel együtt. A gyerekeket felemelve, kitaszítgattam, hogy végre levegőhöz jussak és a félelmem is csökkenjen.
- Menjetek! - mondtam, ők pedig hálálkodva futottak el, minél messzebbre.Semmi pénzért nem akarnék a helyükbe lenni... Így is elborzasztott a rengeteg halott látványa. Bevallom, sose láttam ilyet és nem is vágytam rá, már most is a hányinger kerülgetett...
- Hát itt vagy! - jött a hátam mögül egy hang. Azonnal megfordultam, a Noéval néztem szembe. Egyedül volt, villámgyorsan elkezdtem Lenaleeéket keresni, a lányra rátaláltam egy sarokban, ahol Lavi próbálta keltegetni.
- Hagyj békén! - bukott ki belőlem, elfordulva, sebesen a romok közé vetettem magamat, de éreztem, hogy a nyomomba jár.
- Nem tudsz elfutni... - nevetett fel, máris elém került, egy fél pillanat kellett és épphogy nem ütköztem neki. A félelmem erősebb volt nálam, nem akartam szembekerülni vele, semmiképp se. Tudom, gyáva vagyok...
Újra é s újra elém állt, csak nevetett, én pedig egyre bepánikoltam. Kiértem a térre, Lavi engem figyelt, arcáról több helyen is vér folyt le. Rám nézett... Amint megjelent Tikky, ő támadásba lendült, megmentve engemet. Nagyon hálás voltam érte, de nem sokáig nyertem vele időt. Ők ketten egy félnapnyit voltak képesek harcolni, ennyi idő alatt arra voltam képes, hogy Lenaleet felkeltsem. De másnap estére, míg én a menekülteket és a kisebb akumákat szedtem le, ők már a halál küszöbére kerültek.
- Megéri ez nekik? És neked? - kuncogott fel, mikor megláttam, hogy mit tett. Mindketten egy oszlophoz voltak kikötve, több helyről is véreztek, eszméletlenül álltak. Belesápadtam, hogy ilyet tett ez a szörnyeteg.
- gyerünk! - intett az akumáinak, akik erre Laviékat célpontba vették.
- Nem! - sikkantottam, és eléjük ugrottam. Kezeimet széttártam, mindkettőből tűz lövellt ki és vett minket körbe. A golyókat így elnyelte a forróság és az eszméletleneknek semmi bajuk nem esett. 
- Ügyes! - jegyezte meg a Noé. - Nem is láttam még ilyet! - jött közelebb.
- Ne gyere közelebb! - kiáltottam neki. Ő csak újra felkuncogott és még egyet lépett. Betartottam, amit mondtam és lángokkal vettem körbe, egyre nagyobb körbe és a hőfokot is emeltem. Azt akartam, hogy szénné égjen, hogy darabokra essen, nem akartam látni a felszínen.
- Ez nem elég! - jött a hang, nem messze tőlem. Arra fordultam, de későn egy erős ütést éreztem meg.
- Nem szeretek nőket ütni, főképp ilyen aranyosokat. - jegyezte meg. De támadásba lendültem, már éreztem, hogy volt előnye a sok edzésnek. Azonnal egy erős rúgással indítottam, majd egy jobb horoggal, a tempóm gyors volt, így betalált az első, de utána észrevett és hárított. Számomra ez is elég volt, a lényeg, hogy nyerni tudjak időt.
- Lassú! - jegyezte meg és újabb ütést mért rám, de elhajoltam. Nemsokára elérkezett a pillanat, mikor a tüzet elkezdtem ötvözni a mozdulataimmal, sikeresen megégetve ruhái egyes részeit, vagy éppen bőrét is.
- Ne játszadozz velem! - kiáltotta kikelve magából. Váratlanul köpni-nyelni se tudtam, valami megszorított, de nem éreztem hogy fizikailag. A kézre néztem, ami a testembe nyúlt, de nem tört fel vér és nem is fájt.
- Mi ez? - hördültem fel.
- A képességem, bármin át tudok nyúlni, és csak azt meg fogni, amit éppen akarok. Mint most a te tüdődet.
- Nem... - nyögtem fel és kezdtem vörösödni, valami nagyon nem stimmelt a testemmel. - Maximum! - kiáltottam és lángra lobbantam, az egész testem, a ruha elkezdett füstölögni, noha tudom, hogy Komui próbálta tűzállóvá tenni, de mindent ez se bír ki. Megfogtam a ruháját és egyre közelebb húztam, akartam, hogy meghaljon. Hirtelen kicsúszott kezeim közül és elengedett engemet is. Hitetlenkedve tántorodott el tőlem.
- Te... Mit merészelsz? - vicsorgott egyet. Kihasználva az előnyt, egyre közelebb mentem hozzá.
Éjjel-nappal ez folyt, de egyre fáradtabbak lettünk. Mindketten... Nem tudtam elég erőt bevetni, noha éreztem a zsigereimben a változást és valami újfajta erő költözött belém, de ez se volt kifogyhatatlan főképp, hogy éhes is voltam, meg aludni is akartam. Már minden bajom volt a végére. De azt megköszönöm, hogy az akumákat is bevonta, hogy fulladt volna meg. Inkább háttérben irányít, minthogy szemtől szembe...
- Te korcs! - kiáltotta, mikor újra megégettem. - Kinek a tanítványa vagy?
- Cross Marian! - diadalmaskodtam, de nem sokáig. Viszont a vége felé egyre több szócsatát is elkezdtünk vívni, ahogy ő is, én is kíváncsi voltam. Minél többet akartam tudni a Noékról...
- Hát ki másé... - morogta magában a férfi. Váratlanul elfordult tőlem és elindult egy teljesen más irányba. - Ennek vége! Úgyis találkozunk még! - intett egyet és alig fogtam fel, de már el is tűnt a látóhatáromon kívülre. Sajogva rogytam a földre, hogy kifújjam a napok óta felhalmozódott fájdalmat. De eszembe jutottak Laviék, így odabotorkáltam az oszlopokhoz.

7 megjegyzés:

  1. Nagyon szépen kérlek, hogy siess! *-*
    Imádom!:D

    VálaszTörlés
  2. Komolyan? Pedig pont ma jött rám egy kétségbe esős hullám. .. De akkor mindenképp! Köszönöm :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Komolyan mondtam!^^ Nagyon tetszik és az egész blog is... áhh:DD
      Imádom a DGM-t is!♥ Most készülök egy ilyen témájú blogot nyitni, de nem merek belevágni...:/

      Ps.: Változott a nevem,de attól még én vagyok. :$

      Törlés
    2. Szia! Nagyon örülök, hogy tetszik! Sok munkát belefektettem, igen én is imádom ^^
      Segítsek? Vagy vegyelek fel ide? Hátha segít, hogy kezdj egyet?

      Törlés
    3. Megtennéd, hogy felveszel ide? Mert akkor azt az ajánlatot elfogadnám..:)

      Törlés
    4. Rendben. Írtam mailt, ott pontosítunk :)

      Törlés
  3. Remélem laposra veri Tykit, noha bírom őt, de megérdemelné! ;)

    VálaszTörlés