Az Elveszett Igazság - 1. Fejezet

Sziasztok! :)

Itt az 1. fejezet, ami még nem igazán érdekes, de igyekszem jobbá tenni. ^^

Jó olvasást. :)

xx. Leah Walker

Az álarc mögött

- Hé, Leah gyakorol! - súgta oda a fiúknak Lenalee.

Allen, Crowley és Lavi   ugyanarra gondoltak; meg kell lesniük a lány képességeit, viszont Kandát egyáltalán nem érdekelte, talán csak egy kicsit.

- Van olyan hely, ahol...? - kezdett bele Allen. 

- Ahol meg tudjuk nézni? Persze, hogy van - kuncogott Lenalee, habár tudta, hogy ebből baj is lehet.

- Menjünk! Én tegnap lemaradtam róla! - mondta kissé sem férfiasan Crowley. 

- Nyugodjatok már le! - mondta Kanda - Szerintem nem kellene meglesni, tudjátok ti, hogy mekkora baj lehet belőle!? 

- Szerintem mindenki tisztában van vele, Yuu! - kacsintott nevetve társára Lavi. Borzasztóan kíváncsi volt az új lányra.

Mindannyian felálltak, még Kanda is. Lenalee vezetésével elértek egy lépcsőhöz, amíg sétáltak felfelé Lavi és Allen vidáman meséltek Crowleynak az új lányról - már amennyit tudtak róla. Kanda csak magában gondolkozott rajta, hisz' senki sem tudhatja meg, hogy érdekli őt Leah.

- Itt is vagyunk. Maradjatok csendben! - súgta Lenalee kedvesen útitársainak, akik erre abbahagyták a sutyorgást.

A sötét sarkantyúk tulajdonosa kinyitott egy ablakot, amin mind az öten kiláttak a harctérre, ahol az új lány éppen elhajolt egy-egy lángcsóva elől. 

- Mi lesz már? Harcolj is, ne csak menekülj! - kiabált oda neki az egyik mester, akit nem lehetett kivenni kicsoda.                 

- De...nem... tudok...semmit - a szőke lány minden szónál egy nyilat lőtt ki ezzel eltalálva a sorba állított céltáblák közepét, sőt még keresztül is lőtt rajtuk.

A mester továbbra is lőtte a tanuló lányra a lángokat, mire Leah felordított és kezét felemelve használta az erejét. Azt az erőt, ami senkinek sem adatik meg, azt az erőt, amely roppant veszélyes és különleges. Kezét mozgatva kezdte irányítani a mestert, majd leengedte végtagját, hogy abba maradjon a kín, amit okozott a férfinak.

- Ez... - akadt el Kanda szava.

- Tudja irányítani a vért az emberek testében - szólalt meg mögöttük egy hang.

- Komui mi csak...- kezdett magyarázkodásba Lenalee. 

- Semmi baj, a helyetekben én is kíváncsi lettem volna - mosolygott Komui. Teljesen megértette az ördögűző testvérét, s annak barátait. 

- Ilyen különleges erőt még sohasem láttam - mondta Lavi. Komui éppen meg akart szólalni, amikor mindannyian összerándultak a kíntól. Sorban kilebegtek az ablakon és mind Leah előtt állva kötöttek ki.

- Hát Önök? - kérdezte kissé komoran a szőke lány, amint elengedte a többieket. 

- Ne haragudj Leah, csak meg akartunk nézni edzés közben - mondta Allen. 

- Nem gond, én kérek elnézést azért, hogy használtam rajtatok a véridomítást... nem lett volna szabad. 

Mindenki kedvesen mosolygott a lányra, két embert kivéve: Kanda -mint tudjuk ő senkire sem mosolyog - és Lenalee -kinek egyáltalán nem volt szimpatikus az új lány - álltak ott csendesen, miközben a többi ember faggatta Leaht minden butaságról.

- Gyerekek, kérlek titeket most hagyjátok magára Miss.Evans-t, nincs ínyére az, hogy ennyien körülveszik - intette csendre Cross tábornok a kérdezősködőket.

Leah bólintott, majd csendben, lehajtott fejjel elment a többiek mellett. Meg sem állt a saját kis szobájáig, amibe azután elvonult és az ágyon összekuporodva engedte ki magából a könnyeket. Erről senki sem tudott, s az önbizalom  hiányos lány szerint senkit sem érdekelt, hogy mik kavarognak benne. Látta meghalni a saját bátyját, szüleit és még a barátait is. Egy dolgot viszont nem értett; Őt miért nem ölte meg az a Noé? Miért engedte tovább élni? És a testvére halála után miért kapta meg az erejét?
Túl sok volt a 'Miért?' kérdés, amikre nem tudott önmaga válaszolni. Segítséget kellene kérnie, de képtelen rá. Nyolc éve nincs vele senki, teljesen egyedül küzdött, viszont a magában tomboló harcot nem tudja legyőzni, soha.
Zokogva csapott bele a falba, aminek nagy dörömbölését mindenki meghallotta, így jó páran az újonc szobája felé futottak. Köztük Lenalee, Allen, Lavi, Crory és Kanda is.
- Kisasszony, minden rendben? - kopogott az ajtón Komui, de nem hallott mást csak keserves zokogást.
- Ez lenne a kemény, komor álarc mögött? Egy összetört lány? - gondolta a férfi.
- Kérlek Leah válaszolj! - kiabált a mestere - Ha nem felelsz bemegyünk!
Vártak, semmi. Komui megkérte Kandát, hogy törje be az ajtót, ki ezt meg is tette. Amint az ajtó kidőlt előttük a fehér fény megütötte a szemüket.
- Hát az meg...? - gondolkozott Lenalee.
Leah magát emésztette belülről, marcangolta a belsejét minden egyes szóval, amit gondolatban mondott. Gyűlölte magát, úgy gondolta nem a szeretteinek kellett volna meghalnia, hanem neki. Miért nem tudta őket megvédeni? Túl gyenge és senki sem szereti Őt...
- Lavi mire készülsz? - fogta meg az éppen elinduló fiú csuklóját Allen.
- Nem hagyhatjuk, hogy ilyen állapotba legyen, hiszen már ő is a bajtársunk... segíteni fogok neki! - mondta határozottan a vörös, majd kirántva kezét barátja fogva tartó szorításából Leah mellé ült az ágyra, s se szó, se beszéd magához húzta és átölelte. Ennek következtében az erős fény abbamaradt és már csak a szőke lány zokogását lehetett hallani:
- Annyira.... fáj! - nyögte ki nehezen, miközben még jobban Lavi ölelő karjaiba bújt.
- De hiszen Ő egy idegen! Miért érzem magam nyugodtabbnak? Miért érzem úgy, hogy bízhatok benne? Egyáltalán ki ő? - gondolta magában. Újabb kérdések, amikre nem tud választ adni.
- Nyugodj meg, Leah. Semmi baj... - csitítgatta szorosan ölelve a fiú a síró újoncot. Így érezte helyesnek, tudta, hogy ezt kell tennie.
A többi ember, aki a szobában volt csodálkozva nézte a történéseket, majd lassan mindenki kiszállingózott a helyiségből, így csak Lavi és Leah maradtak ott. A lány sírása is abbamaradt, helyét felvette a halk szuszogás, mely' azt jelezte, hogy elaludt. Amikor ezt a fiú észrevette óvatosan az ágyra fektette a lányt, majd kiosont a szobából.
- Vajon mi történhetett vele? Miket kellett átélnie? - ezen gondolkozott saját ágyában fekve, majd elnyomta az álom.